Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

A máriatövis és a gyermekláncfű mellékhatásai

mariatovis20.jpgA máriatövis és a gyermekláncfű egy népszerű gyógynövény kombináció azon emberek számára, akiknek célja, hogy ösztönözzék a máj működését. A gyermekláncfű gyökere ezenfelül segíti az epehólyag működését, serkenti az étvágyat és javítja az emésztést is, állítja az University of Maryland Orvosi Központja. Bár mindkét gyógynövény általánosan biztonságosnak tekinthető a legtöbb ember számára a javasolt dózisokban, mégis alkalmanként előfordulhatnak a mellékhatások. Éppen ezért fontos beszélni egy egészségügyi szolgáltatóval, mielőtt el kezdenénk használni a máriatövist és a gyermekláncfüvet, mert például bizonyos feltételek esetében, szoptatás vagy terhesség alatt ezeket a gyógynövényeket érdemes kerülni.

 

Kölcsönhatások

A gyermekláncfű kölcsönhatásba léphet a lítiummal és ronthatja az ilyen tartalmú gyógyszerek hatékonyságát. A kinolon antibiotikumok növelik a máriatövis és a gyermekláncfű hatóanyagainak felszívódását, míg ezek a gyógynövények károsítják a savlekötők hatékonyságát. A máriatövis kölcsönhatásba léphet már készítményekkel is, mert ugyanazok az enzimek bontják le a májban ennek hatóanyagait, mint az egyes gyógyszerek összetevőit. E gyógyszerek közé tartoznak a szorongás elleni szerek, a magas koleszterinszintre felírt készítmények, az allergiagyógyszerek, néhány rákellenes gyógyszer és a vérhígítók. Beszéljünk orvosunkkal, mielőtt gyermekláncfű vagy máriatövis kiegészítőket kedenénk el szedni, ha ezen gyógyszerek közül bármelyiket is szedjük. Nagyon fontos beszélnünk az egészségügyi szolgáltatónkkal is, mielőtt máriatövist szednénk, ha már antipszichotikus szereket is fogyasztunk, mert így görcsök léphetnek fel egy általános érzéstelenítés során.

A gyermekláncfű és a máriatövis hatása az üres gyomorra

maria-tovis.jpgA gyermekláncfű és a máriatövis ugyanazon növényi család tagjai, mindketten a Compositae családjába tartoznak. E két gyógynövény egyaránt Európából származik, de most már vadon nőnek Észak-Amerika különféle területein is, áll a Góygynövény Info honalpján. Annak ellenére, hogy hírnevüket mit nem kívánt gyomok szerezték, fontos tudni, hogy mindketten értékes gyógynövények. Azonban mielőtt bármilyen gyógyászati célra el kezdenénk haszálni őket, érdemes konzultálnunk orvosunkkal és megfogadni az utasításait.

 

Kutatások

A NCCAM finanszírozott számos klinikai tanulmányt, amelyek kimutatták, hogy a máriatövis kiválóan alkalmas a különféle betegségek kezelésére, az eredmények tehát nagyon ígéretesnek tűnnek. Azonban fontos tudni azt is, hogy több kutatást kell elvégezni, mielőtt a gyógynövényt nagy biztonsággal ajánlhatjuk más állapotok esetében is. És bár a gyermekláncfű és a máriatövis nagy múltú használatra tekint vissza a népi gyógyűszat terén, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy mindenféle kezelés és mindenféle személy esetében ugyanolyan hatékonyan működnek.

 

Lehetséges mellékhatások

A tudósok beszámolnak arról, hogy a gyermekláncfű és a máriatövis is okozhat gyomorpanaszokat vagy enyhe hasmenést, ha éhgyomorra veszik be őket. Ezeket a veszélyeket nagyszeráen el lehet azonban kerülni, ha e kiegészítőket az étkezések után vesszük be. Az US National Library of Medicine beszámol arról, hogy az egyéb lehetséges mellékhatások között szerepel a vércukorszint túlzott csökkenése, illetve egy esetleges vérzés is.

 

A máriatövis hosszútávú hatásai

maria_tovis.jpgA máriatövis gyógyászti használata több, mint kétezer évre nyúlik vissza. A 17. században már felhasználták a máj és a lép egészségi problémáinak kezelésére, valamint a sárgaság gyógyítására. Ez a hagyományos használat ösztönözte a modern kutatókat, hogy megvizsgálják a gyógynövényt, hogy az milyen betegségeket lenne képes gyógyítani, illetve, hogy milyen hatékonysággal. A máriatövis hatóanyaga a silymarin, ami egy összetett vegyület, hiszen szilibininből, szilidianinból és szilikrisztinből tevődik össze. Ma a máriatövisről úgy gondolják, hogy az képes megvédeni a májat a méreganyagoktól, potenciálisan csökkenti az epekő kialakulását, valamnt kezeli az alkoholos és a vírusos hepatitist és képes ellensúlyozni a különféle mérgezéseket.

 

Javítja a túlélési arányt

Számos tanulmány megállapította, hogy a máriatövis javítja a túlélési arányt azoknál az embereknél, akik alkoholos vagy alkolohmentes májcirózisban szenvednek. A New York Egyetem Langone Medical Center két különböző kettős vak, placebo kontrollos vizsgálat során négy év alatt megállapította, hogy a máriatövissel hosszú távon csökkenthető a mortalitás. Az egyik ilyen tanulmányban 170 ember vett részt és megállapították, hogy a máriatövisnél 58%-os volt a túlélési arány, míg a placebo csoportban csupán 38%. A különbség statisztikailag szignifikánsnak tekinthető. A másik ku5atásban 172 ember vett részt és hasonló eredményekkel zárult, azonban hiányzott a hagyományos adatgyűjtés a stasztisztikai jelentőség megállapításához.

 

Máriatövissel a tejelválasztásért

baby_3173961b.jpgA máriatövis egy olyan növény, amely már jelen van a nép gyógyászatban a középkor, sőt az ókor óta. A máriatövist sokszor felhasználták a máj- és epeproblémák kezelséére, vizelethajtóként, az étvágytalanság és emésztési zavarok kezelésére, illetve stimulánsként a szoptató anyák tejelválasztásának növeléséért. Eredetileg ez a gyógynövény a Földközi-tenger térségében növekedett, azonban ma már szerte a világon megtaláljuk.

 

Hogyan használjuk a máriatövist a tejelválasztás fokozására

Mielőtt a máriatövist el kezdenénk használni a tejtermelés elősegítésére, beszéljünk egy orvossal vagy egy szoptatási tanácsadóval.

Teaként: 1 vagy 2 száratot teáskanálnyi máriatövist érdemes egy csésze vízzel leforrázni. Ebből a főzetből naponta három csészével érdemes inni a megfelelő eredmény elérése érdekében. A máriatövis tea keserű, így lehet, hogy érdemes más szárított gyógynövényekkel együttesen használni, hogy egy kellemesebb ízt kaphassunk.

Kapszulaként: A máriatövis számos készítmény, kapszula formájában is a rendelkezésre áll. Egy tipikus dózis legfeljebb három kapszulát jelenthet, amit háromszor kell bevenni naponta.

 

Figyelmeztetések és mellékhatások

Mindig konzultáljon orvosával, mielőtt bármilyen kiegészítőt kezdene el szedni, beleértve a gyógynövényes készítményeket is. Annak ellenére, hogy a gyógynövényeket, így a máriatövist is, eredményesen használják évszázadok óta, még lehetnek melléhatásaik, kölcsönhatásba léphetnek más gyógyszerekkel stb. Ezenfelül nagyon fontos, hogy mindig konzultáljunk az orvosunkkal, ha a tejelválasztást szeretnénk elősegíti a máriatövissel, mert lehet, hogy ebben az esetben ő egy személyre szabott alkalmazási módot és dózist fog meghatározni.

 

A máriatövis és a súlygyarapodás

A máriatövis egy olyan gyógynövény, amivel jelentős eredményeket értek már el a modern klinikai vizsgálatokban, amelyek azon dolgoznak, hogy megvédjék és serkentsék a máj máködését. 2010-től az orvosok elismerik a kapcsolatot a nem kívánt súlygyarapodás és az optimálisnál alacsonyabb májműködés között. Figyelembe véve ezt a tényt, a máriatövis segíthet visszaállítani a szervezet azon képességét, amivel hatékonyan lesz képes lebontani a zsírokat. A máriatövis azonban okozhat allergiás reakciókat vagy emésztési zavarokat, éppen ezért fontos konzultálni orvosunkkal, mielőtt el kezdenénk rendszeresen használni azt. A súlygyarapodás jelei lehetnek a hasi zsír felhalmozódása, valamint a narancsbőr, ez a két tünet pedig egyértelműen arra utal, hogy a májunk nem működik olyan hatékonyan, mint kellene. Ezt a problémát pedig leghatékonyabban a máriatövissel tudjuk orvosolni.

 

Megfontolások

A gyermekláncfű szintén igen hatékonyan támogatja a máj működését, ezért nagyon fontos, hogy esetenként a máriatövist a gyermekláncfűvel együtt, kombinálva használjuk. Az FDA a máriatövist és a gyermekláncfüvet egyaránt biztonságosnak ítélik meg, a gyermekláncfű esetében nincsenek ismert gyógyszerkölcsönhatások, azonban ez a gyógynövény nem ajánlott azok számára, akiknek epevezeték elzáródása vagy epeköve van. A máröatövis a gyermekláncfűhöz hasonlóan része a hagyományos kínai orvosi kezeléseknek, amelyekkel a májat és az epehólyagot megtisztítják.

A csodálatos máriatövis

mariatovis19.jpgA máriatövis egy olyan gyógynövény, amit már több ezer éve használnak, hogy támogassák a máj, a vese és az epehólyag egészségét. A máriatövis a silymarin nevű flavonoidot tartalmazza nagy koncentrációban, amiről úgy gondolják, hogy a máriatövis legtöbb jótékony hatásáért felelős, beleértve a májvédő és antioxidáns tulajdonságokat, valamint az antivirális és gyulladásgátló előnyeit.

 

A máriatövis egyéb potenciális előnyei

Eltekintve a máriatövis májvédő és -regeneráló, illetve rákellenes tulajdonságaitól, kiderül, hogy ez a gyógynövény még számos egyéb célra is felhasználható.

 

Az agy egészsége

A máriatövisről úgy gondolják az orvosok, hogy neuroprotektív tulajdonságokkal is bír és az előzetes kutatások egyértelműen utalnak arra, hogy ez a gyógynövény előnyös lehet a sclerosis multiplex és a Parkinson-kór esetében is. Az állatkísérletek azt sugallják, hogy a silymarin képes elnyomni az amiloid béta-protein (egy toxikus fehérje, ami az Alzheimer-kór kialakulásához kapcsolódik) termelődését, ezáltal segíthet megelőzni az Alzheimer-kórt is.

 

A máriatövis vonzerejét tovább fokozza, hogy ez egy biztonságos és jól tolerálható gyógynövény, ami a legtöbb ember esetében nem okoz semmiféle mellékhatást.

 

"Általánosságban elmondható, máriatövist már elismerték mint biztonságos és jól tolerálható gyógynövény, aminek mindössze néhány mellékhatása ismert. A rövid távú vizsgálatokban a máriatövis nem okozott semmiféle gondot, míg hosszabb távon enyhe gyomorpanaszok jelentkeztek. A legtöbb mellékhatás tehát gyomor-bélrendszeri probléma, amelyek oly enyhék, hogy könnyen le lehet őket küzdeni.

 

Hogyan tisztítsd meg a májad?

mariatovis17.jpegA máj méreganyagokkal telítődésének sok jele van: puffadás, megmagyarázhatatlan súlygyarapodás, allergiaszerű tünetek, száraz, repedezett bőr, körmök és haj. A máj azonban könnyedén megtisztítható, méregteleníthető, és ha ezt megtesszük, akkor az visszanyerheti egészségét.

 

Utasítások

Az első és legfontosabb dolog, hogy mindig kérdezzük meg kezelőorvosunkat vagy gyógyszerészünket, ha intenzív májméregtelenítésbe kezdenénk. Ha bármilyen kérdés felmerül bennünk vagy nem tudjuk, hogy pontosan milyen gyógynövényekhez, kivonatokhoz vagy homeopátiás szerekhez nyúljunk, akkor a legjobb, ha az orvosunkhoz fordulunk, hiszen ő az, aki ismeri az állapotunkat és ennek fényében tud megfelelő javaslatokat tenni. Ne higgyünk a hum-bukk csodákat ígérő módszereknek, inkább a lassú, de biztos megoldással kecsegtető kiegészítőknek higgyünk.

 

Felkészülés a méregtelenítésre

Nagyon fontos, hogy a méregtelenítésre is megfelelően felkészüljünk, mivel a szervezetnek időre van szüksége ahhoz, hogy hozzászokjon, akklimatizálódjon az étrendi változásokhoz. Három napot szánjunk a felkészülésre. Ezalatt együnk minél kevesebbet, résesítsük előnyben a nyers és feldolgozatlan gyümölcsöket, illetve salátákat, amelyeket természetesen öntet nélkül fogyasszunk el. Ezenfelül érdemes meginni naponta egy liter szűretlen, kiváló minőségű almalevet, ami lehetőleg házilag készült el. Keverjük fel ezt fogyasztás előtt mindig alaposan, hogy az alma értékes anyagai ne ülepedjenek le a poharunkra.

 

Hogyan távolítsuk el az ammóniát a szervezetből?

gyogynoveny.jpgAz ammónia a fehérjék lebontásának mellékterméke. A máj egyik funkciója, hogy a potenciálisan mérgező anyagokat, így az ammóniát is, semlegesítse és eltávolítsa a szervezetből. Amikor az ammónia belép a véráramba, akkor a máj azt kiszűri és más vegyületekkel kombinálja, szénnel, így karbamidot állít elő. A karbamid ismét belép a véráramba és ott is marad addig, amíg el nem éri a veséket, ahol a vizelettel együtt kiválasztódik. Mivel tehát az ammónia semegesítése a májban kezdődik, ezért nagyon fontos, hogy a májat egészségesnek és erősnek tartsuk meg, mert máskülönben ez a méreganyag felhalmozódhat a szervezetünkben. A máj méregtelenítése lehet tehát a legjobb módja annak, hogy semlegesítsük a szervezetet az ammóniától.

 

1. lépés

Vegyünk naponta egy adag s-andreszilmetionin kiegészítést naponta. Az University of maryland Orvosi Központja 200 mg-ot ajánlj kiindulási dózisként. Idővel növelhetjük az adagot 600 és 1200 mg-ra. Azonban fontos beszélnünk az orvosunkkal, mielőtt ez a kiegészítőt rendszeresen el kezdenénk szedni. A készítményt szájon át vagy injekció formájában is lehet szedni, attől függően, hogy az orvosunk mit javasol leideálisabb megoldásként.

 

2. lépés

Adjunk 100-200 mg silymarint vagy máriatövis kivonatot az étrendünkhöz, mivel ez is igen hatékonyan képes méregteleníteni a májat.

 

Törődj a májaddal

maritovis.jpgLehet, hogy nem a legfontosabb szervedként tartod számon, de a máj bizony az egész legfontosabb és legszorgosebb létfontosságú szerv. Nagyon fontos ezért, hogy megőrizzük az egészségét, mert ez elengedhetetlen a teljes egészségi állapot fenntartásához.

 

A máj olyan alapvető funkciókért felelős, mint:

-vér megtisztítása

-a fertőzésekkel és a betegségekkel szembeni küzdelem

-a mérgek és a drogok (alkohol, kávé) semlegesítése

-a koleszterinszint kontroll alatt tartása

-az élelmiszerek lebontása, feldolgozása

-a fehérjék és a véralvadási faktorok szabályozása

-a vas szintjének kontrollálása

-az energiaszint biztosítása

 

Azonban az alkoholizmus, a vírusos májgyulladás, a toxinok és egyéb környezeti mérgek olyan anyagok és problémák, amelyek komolyan károsíthatják a májat. Ha mindennap ki vagyunk téve a szennyezőanyagoknak és más mérgező anyagoknak, ha túl sok zsíros vagy cukros ételt eszünk, akkor komolyan leterhelhetjük a májunkat.

 

Gyógynövények

Sok olyan gyógynövény létezik, ami segíthet a máj egészségének javításában. A máriatövis például serkenti az új májsejtek szintézisét, az articsóka védi és gyógyítja a májat, a gyermekláncfű tonizálja a májat, illetve segíti az epe termelését.

 

Élelmiszerek

A kéntartalmú élelmiszerek, mint például a hagyma, a fokhagyma vagy a tojás sárgája is segíti a máj méregtelenítő folyamatait, fontos szerepük van abban, hogy a szervezetből hamarabb távozzanak a vényköteles gyógyszerek, a növényvédő szerek, illetve más típusú környezeti mérgek. A kurkuma fokozza az epe termelődését.

Avokádó és a máj

A máj a legnagyobb belső szervünk. Létfontosságúnak tekinthető, mivel számtalan funkciót lát el a testünkben, beleértve az élelmiszerek energiává alakítását, az epe termelését, az emésztést, a hulladékok és a mérgek eltávolítását és semlegesítését. Annak érdekében, hogy biztosítsuk az optimális májműködést, nagyon fontos, hogy elegendő mennyiségben fogyasszunk egészséges ételeket. Létezik például ezek között egy igen kiemelkedő, az avokádó, amely olyan tápanyagokat tartalmaz, melyek fokozzák a máj funkcióit, segítik annak működését és javítják az egészségét.

 

Vitaminok

Az avokádó több, mint 20 ásványi anyagot, vitamint és növényi tápanyagot biztosít. Az avokádó néhány jelentősebb tápanyaga között érdemes kiemelni a B6-vitamint, a folsavat, az E-vitamint, a C-vitamint, a B-vitaminokat, köztük is a B6-vitamnt, valamint a folsavat. Ezek a tápanyagok támogatják a máj általános egészségét, illetve segítik a zsírok lebontását is. A folsav hiánya egyébként is fokozza a májrák kialakulásának kockázatát. Az egyéb vitaminok, például az E-vitamin, segíthet csökkenteni a máj gyulladását, illetv e annak hegesedését a zsírmáj esetén, állítja a Columbia University. Hasonlóképpen a C-vitamin is segít kimosni a májból a zsírokat, így segít elkerülni a cirózis kialakulását.

 

Figyelmeztetések

Az avokádó héjában és magvaiban olyan anyagok találhatóak, melyek mérgezőek lehetnek az állatokra. A tehenek, a lovak nem tudják tolerálni az avokádót, csökkentik az étvágyukat, illetve károsítják a tüdejüket és a májukat. Nem világos, hogy az emberek képesek-e megemészteni az avokádó bőrét és magvait, mindenesetre ne kísérletezzünk vele.

 

Zöldségek, amelyek erősítik a májfunkciót

triptofan2.jpegA máj a legnagyobb szilárd szerv  a szervezetben. Ez a szerv alakítja át a tápanyagokat, amelyeket az élelmiszerekkel bejuttatunk a szervezetbe, ehhez epét termel, illetve elküldi a salakanyagokat a belekhez. A máj ezenfelül segít megemészteni a zsírokat és a szénhidrátokat, ez utóbbiakat glikogén formájában tárolni is tudja. Azonban a máj károsodhat, ha hosszú időn át van kitéve az egészségtelen élelmiszereknek vagy a környezeti szennyezőanyagoknak, ilyenkor nem tud olyan hatékonyan dolgozni. Az egészséges máj tehát nagyon fontos, és tudnunk kell, hogy bizonyos zöldségekkel serkenthetjük e szerv egészségét.

 

Merüljünk el az articsóka leveleiben

A máj epét termel, amely segíti a toxinok szállítását, például a koleszterinét, a vastagbélig, ahol távozhatnak ezek az anyagok  szervezetből. A magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent a szívbetegségek kialakulását tekintve. Az epe ezenfelül serkenti a belek ritmikus mozgását, megakadályozva ezzel, hogy a méreganyagok felhalmozódjanak. A articsóka cinarint tartalmaz, ami elősegíti az epe termelődését. Az articsókában ezenfelül silymarin is található, ami egy olyn flavonoid, mely lehetővé teszi, hogy a máj védve legyen a különféle káros reakcióktól. A flavonoidok olyan antioxidánsok, amelyeknek köszönhetően vannak különféle színárnyalatai a zöldségeknek.

 

Még több brokkoli

A keresztes virágú zöldségek, mint például a brokkoli, a karfiol és a kelbimbó megnöveli a szervezetben a glükozinolát mennyiségét a szervezetben. A glükozinolát egy szerves vegyület, amely fokozza a májenzimek termelődését, így támogatja az egészséges emésztést és segít a szervezetnek a toxinok megszabadulásában. Hasonlóképpen a káposzta és a kimchi is aktivál két olyan enzimet, amelyek méregtelenítik a májat.

A máriatövis teával természetesen lehet kezelni az aknét

Sok kezelési formák állnak a rendelkezésre azok számára, akik pattanásoktól, aknétól szenvednek és általában nekik azt tanácsolják, hogy több temrészetes megoldáshoz nyúljanak, például gyógynövényekhez. Ez azért van, mert a gyógynövények jellemzően nem okoznak annyi mellékhatást, mint a vényköteles gyógyszerek. Sokan azt állítják és a tudósok is bizonyították már, hogy a máriatövis teával esetenként sokkal hatékonyabb munkát végez az akne kezelésében, mint más módszerek, így ez az egyik legnépszerűbb természetes gyógymódja az aknénak.

 

Mi az akne?

Az akne kialakulása akkor következik be, amikor a bőr faggyúmirigyei túl sok olajat termelnek, általában a hormonokra vagy az idegen részecskékre, baktériumokra adott válaszként. Amikor a faggyúmirigyek által temrelt olaj összekpcoslódik az elhalt hámsejtekkel és együttesen eltömítik a pórusokat, akkor a bőr belsejében csapdába esnek a baktériumok, amely ahhoz vezet, hogy a szörtüszők begyulladnak, így pattanások alakulnak ki, amelyek gennyesek vagy egy fekete pötty is lehet a közepükben. Az akne a leggyakrabban az arcon fordul elő, de kialakulhat a nyakon, a mellkason és a háton is.

 

A máriatövis tea az akne kezelésében

A máriatövis koncentráltan tartalmaz jótékony flavonoidokat, valamint antioxidánsokat, amelyek segítenek megelőzni a pattanások megjelenését a bőrön. A máriatövis eenfelü erősíti a májat, ami így fokozatosabban kezd el méregteleníteni, ennek köszönhetően pedig szintén megszabadulhatunk a pattanásoktól. Ha a májunk nem működik megfelelően, az hormonális egyensúlyhiányt okozhat, amely szintén hozzájárulhat az akne megjelenéséhez. Éppen eért érdemes máriatövis teát fogyasztani, hogy az aknétól megszabaduljunk. Ehhez a legideálisabb, ha naponta 1-2 csésze máriatövis teát fogyasztunk el.




Ételek, amelyeket kerülni kell a káros májfunkció esetén

mariatovis54.jpgHa az orvosunk azt mondja, hogy bizonyos májjal összefüggő értékjünk magas, akkor előfordulhat, hogy májbetegségben szenvedünk. Az orvosunk ilyenkor valószínűleg további vizsgálatokat rendel el, hogy megállapítsa, tényleg gond van-e a májunkkal. Ha diagnosztizálták nálunk a májbetegséget, akkor bizonyos étrendi változásokat is be kell tartanunk. A diéta, amely lényege az alacsony só- és fehérjebevitel nagymértékben segíti a májat, hogy az a lehető leghatékonyabban működhessen.

 

Fehérje

A máj végzi a legfontosabb funkciókat a proteinek felszívásában. A fehérjét be kell építeni az izomszövetekbe, amiben a máj nagy segítségünkre van, azonban a túl sok fehérje meghaladja a máj lehetőségeit, ha az nem működik megfelelően, így a protein felhalmozódik a szervezetben, ami potenciálisan mérgező hulladékokat jelent, és amelyek ilyen formában kárt tehetnek az agyunkban is. Ha májbetegségünk van tehát, akkor nagyon fontos, hogy korlátozzuk a fehérjebevitelt. Ez az jelenti, hogy távol kell maradni a nagy mennyiségű hús, hal, baromfi fogyasztásától, kerülni kell a tejtermékeket, a diót, a babokat és a teljes kiőrlésű gabonából is csak óvatosan fogyaszthatunk, hiszen ezek az alapanyagok nagy mennyiségben tartalmaznak fehérjét. Az orvosunk pontosan meg fogja mondani, hogy mennyi fehérjét fogyaszthatunk a nap folyamán, hogy a máj még meg tudjon vele birkózni. Győződjünk meg arról is, hogy a napi ajánlott fehérjemennyiséget a nap folyamán elosztva fogyasztjuk el és nem az összeset egyszerre, mert így sokkal kevésbé terheljük le a májunk működését és a fehérjefeldolgozottsága is hatékonyabb lesz.

 

A krónikus hasnyálmirigy-gyulladás gyógynövényes kezelése

mariatovis53.jpgA krónikus hasnyálmirigy-gyulladás egy hosszú távú, krónikus gyulladás, ami nem gyógyul vagy javul, ha nem kezelik megfelelően. A betegség általában a 30-40 éves korosztály esetében gyakori és akkor jelentkezik, amikor az emésztőenzimek károsítják a hasnyálmirigyet, illetve a környező szöveteket, amelyek rohamokat és hasi fájdalmat okozhatnak. Egy képzett egészségügyi szakember azonban képes meghatározni, hogy mely gyógynövények lehetnek segítségre a probléma orvoslásában, illetve, hogy azoknak melyek a lehetséges előnyei és kockázatai.

 

Egy kiemelt gyógynövény

A tárnicsgyökér egy olyan gyógynövény, amelyet gyakran használnak az idült hasnyálmirigy-gyulladás kezelésére, állítja Balch, bár ezt a gyógynövényt gyakran alkalmazzák a keringési problémák kezelésére is. A tárnicsgyökér segít eltüntetni a malária kórokozóját, illetve segíti az emésztést, serkenti az étvágyat, valamint számos fontos fitokemikáliát és tápanyagot tartalmaz. A University of Michigan Health System kimondja, hogy ezt a gyógynövényt Európában az emésztés segítésére használják már több száz éve.

 

A hasnyálmirigy-gyulladás súlyos egészségügyi állapota miatt orvosi beavatkozást igényel. Ha olyan tüneteket észlel, amelyek utalhatnak egy hasnyálmirigy-gyulladásra, keresse fel orvosát egy teljes és alapos értékelésért az egészségi állapotára vonatkozólag. Balch szerint a bizonyítékok arra mutatnak, hogy a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás kialakulása összefüggésben áll a dohányzással. Éppen ezért elkerülve a dohányzást, a passzív dohányzást és az alkoholfogysztát, sokat tehetünk a probléma megelőzésében.

 

Máriatövis és a súlygyarapodás

mariatovis52.jpegA máriatövis egy olyan gyógynövény, amellyel jó eredményeket lehet elérni, ha a máj védelméről, gyógyításáról van szó. 2010-től kezdve az orvosok azonban arra is rájöttek, hogy a máriatövis segíthet a fogyásban is, mivel képes visszaállítani a szervezet normális zsírégető képességét, ami esetlegesen roncsolódhatott a máj alacsonyabb működése miatt. Persze, mivel a máriatövis nagy dózisban okozhat mellékhatásokat, ezért érdemes elsőként megkérdezni az orvosunkat a lehetséges használati módokról.

 

A zsírmáj

Egyes személyeknél zsír halmozódik fel a májsejtekben, ami nem alkoholos zsírmáj vagy más néven egyszerűen csak zsírmáj néven ismert. Ez a probléma gyakran jár együtt elhízással és májgyulladással, a zsírmáj ugyanis megakadályozza, hogy a test normálisan képes legyen a zsírt metabolizálni, ez pedig súlygyarapodással jár együtt. Az Egyesült Államokban a lakosság 15-20%-a szenved zsírmájban, állítják a statisztikák Ha úgy találjuk, hogy nagyon nehéz lefogynunk, emellett magas a koleszterinszintünkt, illetve 2-es típusú cukorbetegségben szenvedünk, gyakran vagyunk fáradtak, betegek stb., akkor érdemes felkersni az orvosunkat, mivel eleht, hogy zsírmájban szenvedünk. A máriatövis ezt a problémát is képes lehet orvosolni.

 

Kutatások

A tudósok megállapították, hogy a szilibinin, a máriatövis leginkább hatékony összetevője hatékonyan csökkenti a májgyulladást és képes helyreállítani a normális májfunkciót egy zsírmájos állapot esetében. Egy montreális kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a máritövis ígéretes lehet a zsírmáj kezelésében.

 

A máriatövissel fiatal és egészséges maradhatsz

mariatovis51.jpgNézzünk szembe a ténnyel, hogy minden ember lényegében arra vágyik, hogy fiatalos, élénk és egészséges maradjon évek múltán is. A máriatövisnek éppen az az egyik legnagyobb előnye, hogy képes a máj működését a legmagasabb szinten tartani, aminek köszönhetően sokáig megőrizhetjük bőrünk szépségét, szemünk csillogását, illetve szervezetünk vitalitását. Ha szeretnénk megtudni, hogy miért is ennyire fontos a fiatalság szempontjából a máj, akkor olvassunk tovább.

A máj fő funkciója, hogy előállítsa az epét, amivel képes megtisztítani a testet a véráramba bekerült toxinoktól. A máreganyagokat tehát a máj semlegesíti, illetve káros hatásaikat is ő blokkolja. A máj ezenfelül még metabolizálja a cukrokat, illetve szabályozza a szervezet hormonszintjét is. Csodálatos képessége, hogy saját maga növeszt új sejteket, valamint regenerálja és javítja is magát, ha megsérül. Ugyanakkor szükség van a megfelelő tápanyagokra a szervezetben ahhoz, hogy ez a folyamat bekövetkezzen és itt válik igazán fontossá a máriatövis szerepe. A máriatövis ugyanis képes frissen és fiatalosan tartani a májat, ami így el tudja látni különféle funkcióit.

Ebből láthatod tehát, hogy kritikusan fontos, hogy a máj működését a legmagasabb szinten tartsuk, ha azt szeretnénk, hogy továbbra is fiatalosak és egészségesek maradhassunk. A máriatövis jelenleg a legkorszerűbb kiegészítő, ami tökéletesen alkalmas e feladat betöltésére.

Hogyan képes fenntartani a máriatövis a máj egészségét? 1.

mariatovis50.jpegA máriatövis kivonatok, amelyek a máriatövis magjából és más részeiből nyernek ki, kifejezetten alkalmas a különböző májproblémák és más egészségügyi panaszok kezelésében. A tudósok úgy gondolják, hogy a máriatövis hatékonyan képes segíteni az olyan körülmények között is, mint a sárgaság, a krónikus gyulladásos májbetegségek, a vegyi anyagokból származó májjkárosodás, a májzsugor, a krónikus hepatitis és egyéb más betegségek. De hogyan is képes fenntartani és javítani a máj egészségét a máriatövis?

 

Cellák védelme: a máriatövis hatékonyan képes megelőzni a káros méreganyagok bejutását a májsejtekbe, mivel képes hozzákötődni  külső sejtmembránhoz, így megerősítve azt. Ezenkívül ha már a sejtekben jelen vannak a toxinok, akkor a máriatövis segíthet semlegesíteni azokat így védve meg a májat a káros hatásoktól. Ez a védelmi funkció az, ami biztosítja, hogy a májnak egyre kevesebb méreganyaggal kelljen megküzdenie. A máriatövis megóvja a májat a következő méreganyagokkal szemben: alkohol, paracetamol, szén-tetraklorid és bizonyos vényköteles gyógyszerek hatóanyagai.

 

Elősegíti a sejtek regenerálódását: A májsejtek több tényező miatt is sérülhetnek, példuál a túlzott alkoholfogyasztás, a krónikus hepatitis, a vényköteles gyógyszerek rendszeres szedése stb. Azonban a máriatövis képes természetes módon gyógyítani és regenerálni a sérült májsejteket.

 

Mire jó a máriatövis? - Le leszel nyűgözve

mariatovis25.jpgMire is jó pontosan a máriatövis? Nem gondolnánk elsőre, hogy olyan sok előnye van, nemde? Elsőként nem hangzik érdekesnek ez a növény, tüskés gyomnak tekintjük őket, amelyeket a legtöbb ember nem szívesen venne a kezébe. Azonban ez a közismert növény valójában csodálatos gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik, többek között például fontos detoxikáló anyag, ami képes fokozni a máj működését, illetve fokozni a test méregtelenítő folyamatait.

A májról tudjuk, hogy ez a legnagyobb szerv a szervezetben, súlya körülbelül 2 kilogramm. A máj a has jobb felső dsarkában található és nagyon fontos szerepet játszik a jó közérzet kialakításában és megtartásában. A máj képes magát regenerálni ugyan, de ha túl sok méreganyag kerül bele, akkor károsodhat. A modern orvostudományna erre a problémára még nem egészen van megoldása, viszont úgy tűnik, hogy a temrészetesgyógyászat már rájött arra, hogy a máj egészségét mivel lehet megőrizni. Nem mással, mint a máriatövissel.

Szóval akkor mire is képes a máriatövis? Nos, a máriatövis valójában egy olyan gyógynövény, amelynek megvan a képessége, hogy ha lenyeli valaki, akkor az közvetlenül segít abban, hogy a májsejtek megújulhassanak. Ezenfelül a máriatövis megakadályozza, hogy a májba bejussanak a méreganyagok, így védi a májsejteket a károsodástól. A máriatövis csodálatos képessége, hogy képes visszafordítani a májkárosodás okozta sárgaságot, a drog- és alkoholfogyasztás okozta májproblémákat is.

 

A májkárosodás korai jelei

mariatovis24.jpgA máj közel 500 testi funkcióért felelős, kezdve a a zsír-, a cukor- és a koleszterin szabályozásától, egészen a méreganyagok feldolgozásáig és semlegesítéséig. A máj sokféle hormont gyárt, fehérjéket, vér-alvadási faktorokat, enzimeket és egyéb immunrendszerbeli anyagokat. A máj a legnagyobb szerv a bőr mellett és legalább olyan fontos, mint  szív vagy a tüdő. A máj fontos szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében, az olyan mérgek kiszűrésében, mint a kábítószerek, az alkohol, a nehézfémek és a fertőző organizmusok. Amikor a máj károsodást szenved, az nem csak ennek a szervnek probléma, hanem ilyenkor számos más funkció sérül a testben.

 

Szöveti károsodás

A máj az alkohol, a gyógyszerek és kábítószerek során toxinokkal telítődhet, ami többek között a máj hegesedését (cirózis), fibrózist és zsírmájt okozhat.

 

Sárgaság

A sárgaság tünetei a bőr sárgás elszíneződése, illetve a szemfehérje sárgává válása, ami szintén egyik jele lehet a májkárosodásnak. Ez annak köszönhető, hogy a máj nem képes feldolgozni a metabolikus melléktermékeket, ami a bilirubin túltengését okozza, ez pedig sárgaságot okoz.

 

Más jelek

A fáradtság is gyakori jele májkárosodásnak és előfordulhat , hogy hirtelen a páciens azonnal aludni akar. A hányinger is gyakori tünet lehet, illetve a fogyás és az étvágytalanság is tünete a májkárosodásnak.

 

Súlyos károsodás

A máj egy idő után súlyosan károsodhat, a hegesedés például blokkolhatja a vér áramlását a májon keresztül, ami a gyomor, a nyelőcső és az erek gyengülését hozza magával, valamint belső vérzést is okozhat.  

 

Gyógynövények a máj otthoni méregtelenítésére 1.

mariatovis23.gifMivel a máj a fő szerve a toxinok és hulladékok megszűrésének, melyek a testbe kerülnek nap, mint nap, éppen ezért a máj egészsége elengedhetetlen az optimális egészséghez. Minden elfogyasztott étel a májon keresztül halad át, beleértve a vegyi anyagokat, a tartósítószereket, a környezetszennyezés anyagait, illetve a kábítószereket, az alkoholt és más veszelyes elemeket. Amikor a máj sérül, az érinti a hormonszinteket, valamint minden más szervrendszert is, ez pedig komoly problémákhoz vezethet. Éppen ezért nagy szükségünk van azokra a gyógynövényekre, amelyeket fel lehet használni arra, hogy a májat házilag megtisztítsuk, hogy segítsük kiküszöbölni  lassúságát, illetve ezzel egyidejűleg megerősíteni a működéseit.

 

A máriatövis

Az University of Maryland Orvosi Központ szerint a máriatövis segít megvédeni a májat a méreganyagok káros hatásaival szemben, illetve segít a májsejtek javításában is. Flavonoidtartalmának köszönhetően segíti a máj működését és nyugtatja azt. Ezenfelül antioxidánsként és gyulladáscsökkentőként működik a szervezetben. Képes az alkohol okozta oxidatív stresszt is csökkenteni.

 

Gyermekláncfű gyökere

A gyermekláncfű gyökere glikozidokat, karotinoidokat, illóolajokat, ásványi anyagokat (vasat pl.), A-vitamin, B-, C-, és D-vitamint tartalmaz, így nem véletlen, hogy a gyermekláncfű számtalan egészségügyi előnnyel rendelkezik. Látszólag csak egy kerti gyomról van szó, azonban az indián, arab és kínai kultúrákban évszázadok óta használják gyógyászati célokra is. Míg a levelek és a gyökerek számtalan gyógyhatássl bírnak, többek között képesek a máj méregtelenítő folyamatait is ösztönözni. A MedlinePlus szerint a gyermekláncú segít helyreállítani a máj egészséges működését.

 

A máriatövis és a cukorbetegek

mariatovis22.jpegMár született néhány olyan tanulmány, ami a cukorbetegség és a máriatövis kapcsolatát vizsgálta. Ott van például egy 2006-os kutatás, ami a Philotherapy Researchban jelent meg, és amely 51, 2-es cukorbetegségben szenvedő embert vizsgált meg. Néhány hónap alatt a résztvevők vagy hagyományos placebot vagy silymarinos kiegészítőt (ez a mériatövis legfontosabb hatóanyaga) kaptak. A tanulmány végén kiderült, hogy a máriatövises csoportnál szignifikánsan csökkent a teljes és az LDL vagyis a rossz koleszterinszint. Ezenkívül a silymarin képes volt szabályozni is a vércukorszintet.

A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a máriatövis azért is hatékony lehet a cukorbetegség kezelésében, mert segít javítani az inzulinrezisztenciát. A Medical Hyphoteses 2005-ben közzétett jelentésében kijelentették, hogy a silymarin és a resveratrol (egy olyan antioxidáns, ami legnagyobb mennyiségben a borban, a szőlőben és a gránátalmában van jelen) segíthet visszafordítani az inzulin rezisztenciát.

Ezenfelül van még néhány bizonyíték arra, hogy a máriatövis segíthet megelőzni a vesekárosodást, ami összefüggésbe hozható a diabétesszel. A máriatövis képes lelassítani a diabéteszes nephropathia kialakulását.

A National Institutes of Health is úgy minősíti a máriatövist, mint ami hatásos lehet a cukorbetegség kezelésében. Ennek ellenére fontos, hogy beszéljünk az orvosunkkal, mielőtt el kezdjük rendszeresen fogyasztani a máriatövises kiegészítőket.

 

Detox teák

mariatovis21.jpgHa egy méregtelenítő diétát követünk, akkor bizonyos gyógynövények segíthetnek a tisztulási folyamatban. A legtöbb ilyen tea olyan méregtelenítő gyógynövényeket tartalmaz, amelyek táplálják a májat, mely szerv felelős a méreganyagok eltávolításáért a szervezetből.

 

A méregtelenítő teák biztonságosak?

Ha úgy döntünk, hogy egy méregtelenítő tea segítségével szeretnénk megszabadulni a felesleges toxinoktól, akkor nagyon fontos előtte konzultálnunk az orvosunkkal. Bizonyos egészségügyi feltételek mellett ugyanis nem ajánlott vagy kerülni kell a méregtelenítő teák fogyasztását (például a vérszegénység, a cukorbetegség, és a vesebetegség ilyen) vagy fontos, hogy egy orvos felügyelete mellett történjen ezek fogyasztása.

 

Hogyan lehet használni a méregtelenítő teákat?

Míg bizonyos teák támogatják a szervezet méregtelenítését, addig egyelőre csak korlátozott kutatás született, ami megerősítené eek hatékonyságát. Éppen ezért nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy a méregtelenítő teák nem minden esetben hatékonyak. A méregtelenítő teák akkor fejtik ki legjobban a hatásukat, ha valamilyen más módszerrel együtt használják őket. A leggyakoribb méregtelenítő gyógynövények között érdemes megemlíteni a következőket: máriatövis, bojtorján, pitypang, articsóka. Ezeket nagy hatékonysággal lehet használni a szervezet méregtelenítésére, de persze mindig meg kell orvosunkat kérdezni arról, hogy számunkra melyik lehet a legjobb megoldás.

 

Mennyi kell szedni belőle az optimális egészség elérése érdekében?

mariatovis20.jpgMennyi máriatövist kell szednem ahho, hogy egészségügyi előnyeit kiélvezhessem? Azt tudni kell, hogy ez a mennyiség attól függően változik, hogy mire használjuk, illetve, hogy mennyire komoly az adott probléma, azonban könnyen meg lehet bizonyosodni arról, hogy helyes dózist szedünk-e, ha a következő lépéseket lekövetjük.

Nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen minőségű az a kapszula, amit beveszünk. A nagy dózisú kiegészítések is léteznek, azonban, ha rossz a kivonat minősége, akkor mit sem érünk el vele. Arra is fontos figyelni, hogy a legjobb kiegészítők azok, amelyek nem a gyomorban, hanem a bélben szívódnak fel, ehhez pedig az kell, hogy a máriatövis kivonatok zselatinos kapszulában legyenek forgalmazva. A speciális kivonat lehetővé teszi, hogy a kivonatok biztonságosan átjussanak a gyomorba, a vékonybél felső szakaszáig, ahol a fleszívódásuk a legmagasabb lehet. Ha a gyomorban szívódik fel, akkor a máriatövis nagy részét a gyomorsav elpusztítja.

Ezután meg kell arról is győződni, hogy legalább 80%-os silymarint szedünk, mert a piacon sok a 60%-os vagy a 70%-os is, ami jóval kevésbé hatékony és nem is fejti ki a legtöbb előnyt, amit a máriatövis egyébként tudna kínálni.

A szíkértők egyet értenek abban is, hogy a legjobb, ha olyan máriatövis kiegészítőt szedünk, amiben vannak olyan hatóanyagot is, amelyek segítik a máriatövis felszívódását.

 

Mennyi idő, amíg a máriatövis elkezd működni?

mariatovis19.jpgNézzünk szembe a tényekkel. Ha arra vagyunk kiváncsiak, hogy mennyi idő kell a máriatövisnek, amíg el kezd működni, akkor érdemes tisztázni, hogy a silymarinnal is idő kell, amíg hatni kezd. Tehát nem érdemes csak egyszer használni, hiszen akkor járunk a legjobban, ha rendszeresen és következetesen kezdjük el szedni ezeket a kiegészítőkat.

Ha harcolunk egy vírusfertőzéssel, megfázással, influenzával, akkor a silymarin támogatást nyújt az immunrendszernek és felgyorsítja a helyreállítást. A nátha tünetei akár három héten át tarthatnak, de a legtöbb ember 7-10 nap alatt túljut ezeket a problémákon segítség nélkül, viszont a máriatövissel még inkább felgyorsítható a folyamat.

A krónikus vírusos fertőzések esetén (pl. hepatitis C) gyakran ajánlott a silymarin fogyasztása, mivel a vényköteles gyógyszerek többnyire hatástalanok a vírusok ellen, tehát alternatív megoldásokra van szükség. Ugyanaz a helyzet a gyulladásos állapotok, az ízületi gyulladás, a gyulladásos bélbetegség esetében is, habár ezek kezelésére léteznek szintetikus és természetes gyulladáscsökkentők is. Ennek ellenére a silymarint érdemes fogyasztani, mert ilyenkor ezek a gyulladások enyhíthetőek, illetve esetenként meg is szüntethetőek. Ráadásul ilyenkor azért is van olyan nagy jelentősége a silymarinnal, mert a vényköteles gyulladáscsökkentők nem használhatóak túl hosszú ideig, éppen azért, mert károsítják a májat.

 

Fogyni szeretnél? Próbáld ki az ördögnyelvet.

 

A máriatövis kapszulák előnyei

mariatovis18.jpgHa valaki azt javasolta, hogy vegyünk máriatövis kiegészítőket, hogy védjük vagy megtisztítsuk a májunkat, akkor van néhány dolog, amit tudnunk kell, mielőtt megvesszük ezeket a kapszulákat a piacon. Mivel a kapszulák minősége változó lehet, ezért nagyon fontos tudnunk, hogy melyik is a legjobb minőségű máriatövis kapszula.

Egyetlen összetevőt tartalmazó kiegészítő nem mindig a legjobb megoldásnak számít. Ha az étrendkiegészítőben több hatóanyag is van, akkor sokkal jobb hatást lehet vele elérni. Tehát a legjobb, ha a silymarin mellett az adott kapszula más vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz.

Persze még mindig a silymarin lesz a máriatövis kiegészítőkben a legfontosabb anyag, ami számos egyéb kisebb hatóanyagból áll össze, beleértbe a szilibinint vagy a szilikrisztint is. Ezeket több száz tudományos kutatás keretében vizsgálták és néhány ezek közül még ma is zajlik.

A laboratóriumi és állatkísérletek során ,valamint a klinikai vizsgálatok alkalmával a silymarinról megállapították, hogy gátolja a hepatitis C vírus szaporodását, csökkenti annak tüneteit, meggátolja a diabéteszes neuropátia kialakulását, védi a májat a különféle sérülésekkel szemben és jvítja annak károsodásait. Ezenfelül a kutatók azt is mondják, hogy a máriatövis kapszula, amelyben magas koncentrációban van jelen a silymarin, ígéretes lehet a rák kezelésére is.

 

A máriatövis védi az agyat az öregedéstől

mariatovis17.jpegA silymarinról a tudósok azt találták, hogy ez anyag védi az idegeket és lassítja az agy öregedési folyamatait.

A máriatövis számos olyan vegyületet tartalmaz, melyek képesek átlépni a vér-agy gáton, így befolyásolják az idegi funkciót és a neurotranszmitterek kémiáját. Rágóta ismert, hogy a máriatövis képes méregteleníteni a májat, a silymarinról azonban nemrégiben kiderült, hogy hatékonyan képes védelmet nyújtani az idegkárosodás és az agy öregedésével szemben is.

A kutatók tájékoztatása szerint a máriatövis hatóanyaga, a silymarin egy olyan tápanyag, amely képes megvédeni a glia sejteket az agyakban, melyeknél nagyon gyakran fordul elő szabad gyök károsodás. A szabad gyökök a glia sejteknél bakteriális fertőzést is elő tudnak idézni, ami gyakoribb a túlsúlyos és elhízott egyéneknél.

A silymarin ezenfelül gátolja az agyban a szabad gyökök felhalmozódását, ami az Alzeimer-kór megelőzésben is nagy jelentőséggel bírhat. Az Alzheimer-kór egyik legfontosabb mutatója a fehérje-amiloid plakkok, melyek megakadályozzák az elektromos és kémiai adatátviteleket az idegsejtek között. Ismeretes, hogy ez a plakk normális mellékterméke az agy metabolikus aktivitásátának, azonban ha nem megfelelően szívódik fel, akkor az demenciát eredményezhet. Egy tanulmány hatékonyan bizonyította, hogy a máriatövis segít az agynak, hogy hatékonyan és természetesen blokkolja ezeket az amiloid plakkokat, mielőtt ezek kuszává válnának és korlátoznák az agyi kommunikációt.

 

Hogyan válasszuk ki a legjobb máriatövises kiegészítőt?

mariatovis16.jpgA fogyasztói igények egészen eltérőek lehetnek, amikor máriatövises kiegészítőket kezdünk el fogyasztani. Ebben a cikkben azonban információt kaphatunk arról, hogy milyen kiegészítőket érdemes vásárolni, ha azt szeretnénk,hogy a máriatövis a leghatékonyabb legyen az esetünkben. Mivel a máriatövist nem szabályozzák túlságosan, ezért nicnsneek konkrét standardek, amiket a gyártóknak feltétlenül használniuk kellene, annak ellenére, hogy ma már világos, hogy melyik kapszulák al eghatékonyabbak.

Először is a címkén meg kell nézni, hogy a termékben mennyi silymarin található, nemcsak a kivonat mennyiségét, ami jelen van egy kapszulában. A silymarin az egyetlen aktív összetevője a máriatövisnek. A legtöbb ilyen kapszulában 85-100 mg silymarin található.

Ezenfelül a kapszulában található kiegészítőnek a növény magjaiból kell származniuk. Néhány nagy gyártó a teljes növényből állítja elő a maga kapszuláit, azonban akkor szerezhetjük be a legjobb kiegészítőt, ha az érett magokból jészül kivonatokat vásároljuk meg. Az érett magoknak is nagyobb a silymarin koncentrációjuk, mint az éretleneknek. Ha a gyártó a magokat túl korán szüreteli le, akkor a készítmény nem lesz túlságosan hatékony.

Azonban azt fontos felismerni, hogy a természetes növényi tápanyagok nagyon sokféle egészségügyi ellátásra alkalmasak: úgy tűnik, hogy nagyon sok betegséget elkerülhetünk és sokkal hosszabb életet élhetünk, ha arra törekszünk, hogy több növényi élelmiszert építsünk be a napi étrendünkbe.

 

Hogyan válasszuk ki a legjobb máriatövises kiegészítőt?

mariatovis15.jpgA fogyasztói igények egészen eltérőek lehetnek, amikor máriatövises kiegészítőket kezdünk el fogyasztani. Ebben a cikkben azonban információt kaphatunk arról, hogy milyen kiegészítőket érdemes vásárolni, ha azt szeretnénk,hogy a máriatövis a leghatékonyabb legyen az esetünkben. Mivel a máriatövist nem szabályozzák túlságosan, ezért nicnsneek konkrét standardek, amiket a gyártóknak feltétlenül használniuk kellene, annak ellenére, hogy ma már világos, hogy melyik kapszulák al eghatékonyabbak.

Először is a címkén meg kell nézni, hogy a termékben mennyi silymarin található, nemcsak a kivonat mennyiségét, ami jelen van egy kapszulában. A silymarin az egyetlen aktív összetevője a máriatövisnek. A legtöbb ilyen kapszulában 85-100 mg silymarin található.

Ezenfelül a kapszulában található kiegészítőnek a növény magjaiból kell származniuk. Néhány nagy gyártó a teljes növényből állítja elő a maga kapszuláit, azonban akkor szerezhetjük be a legjobb kiegészítőt, ha az érett magokból jészül kivonatokat vásároljuk meg. Az érett magoknak is nagyobb a silymarin koncentrációjuk, mint az éretleneknek. Ha a gyártó a magokat túl korán szüreteli le, akkor a készítmény nem lesz túlságosan hatékony.

Azonban azt fontos felismerni, hogy a természetes növényi tápanyagok nagyon sokféle egészségügyi ellátásra alkalmasak: úgy tűnik, hogy nagyon sok betegséget elkerülhetünk és sokkal hosszabb életet élhetünk, ha arra törekszünk, hogy több növényi élelmiszert építsünk be a napi étrendünkbe.

 

Hólyaggyulladás és pikkelysömör - ezeken is segít a máriatövis 1.

mariatovis14.jpgNagy rajongói vannak a gyógynövényeknek és homeopátiás szereknek, ezeknek tényleg lehetünk hálásak, mivel a szintetikus készítményekkel szemben nincsenek mellékhatásai. Sőt igen sokféle előnyt kínálnak: a máriatövis például amellett, hogy védi a májat, még a hólyaggyulladás és a pikkelysömör kezelésében is igen hatékony.

 

A cystitis

A hólyagnyálkahártya lobos, gyulladásos megbetegedését nevezzük hólyaghurutnak (cystitis). Heveny vagy krónikus formában jelentkezhet. A kiváltó okok szempontjából lehet banális, amikor nem igazolunk kiváltó okot, és komplikált gyulladás. Az utóbbi esetben valamilyen elváltozás áll a gyulladás hátterében. Leggyakrabban egyszerű meghűlés, felfázás következtében alakul ki heveny megbetegedés, de kiválthatja erős fűszerek túlzott használata, mértéken felüli alkoholfogyasztás is.

Jellegzetesek a heveny megbetegedés tünetei. Gyakori vizelési inger jelentkezik, mely sokszor parancsoló jellegű, ugyanakkor a kiürített vizelet sokszor csak egy-két csepp. Fájdalmas, égő, csípő érzés kíséri a vizelést, és ezután a betegnek ún. "marasztaló" érzése van, mintha a hólyagja még tele lenne. A folyamat súlyosságától függően a panaszok olyan kifejezettek lehelnek, hogy percnyi nyugtot sem hagynak a betegnek. A vizelési panaszok éjjel-nappal egyaránt előfordulhatnak. A vizelet zavaros, a szokottnál sötétebb színű, esetleg véres, gennyes lehet, szaga erős. Láz ritkán kíséri a szövődménymentes megbetegedést.

A máriatövissel azonban hatékonyan lehet enyhíteni a problémát, mivel annak hatóanyagai erős gyulladásgátló szerek, amik a húgyhólyagnál fellépő zavarokat is képesek helyreállítani, mivel a máriatövis a véráramba bekerülve a test minden szervébe eljut.

Mivel a máriatövis baktériumellenes gyógynövény is, ezért hatékonyan képes a húgyhólyag felületén megtapadt kórokozókat is elpusztítani, amik leggyakrabban okozzák ezeket a panaszokat.

 

A máriatövis előnyei, amikről talán még nem hallottál

mariatovis13.jpgA máriatövis bioflavonoidjainak köszönhetően igen sok célra felhasználható és már meglehetősen széles körben használják Európában és az ázsiai országokban, főleg a májbetegségek kezelésére. A máriatövis legfontosabb hatóanyagai a silymarin komplex, ami silibininből, silydianinból és silykrisztinből tevődik 9ssze. Nagyon sok klinikai vizsgálat támasztja alá, hogy a máriatövis képes megvédeni a májat a különféle károsodásokkal szemben és a mérgezésektől. A silymarin képes megváltoztatni a sejtmembránt, így megakadályozza, hogy a méreganyagok áthatoljanak rajta és behatoljanak a sejtekbe.

A bioflavonoid vegyületek serkentik a sejtnövekedést és szaporodást, mivel fellendítik a fehérjeszintézist. A máriatövis tehát egy igen hatékony gyógynövény, ráaádul nemcsak a máj védelmében játszik fontos szerepet.

 

1. Epehólyag és epekő

A máriatövisről azt találták, hogy elősegíti az epe áramlását és oldhatóságát is. Éppen ezért előnyös az epeküövek kezelésében vagy megelőzésében. Amikor az epe áramlása fokozódik, akkor az epekő kisebb eséllyel alakul ki. A tanulmányok azt is kimutatták, hogy a máriatövis nagymértékben csökkenti a koleszterin mennyiségét az epében.

 

2. Elhízottság

Keveseb értik a máj szerepét a súlycsökkentésben. Azonban a májfunkció felerősítésével a súlycsökkenés is fokozható. A máj részt vesz a vér tisztításában, a méregtelenítésben és a zsír metabolizálásában, így mivel a máriatövis fokozza a máj működését, ezért a zsír anyagcseréje gyorsabb lesz, ami nagy segítséget jelent a fogyásban.

 

A csodálatos máriatövis 1.

mariatovis12.jpegA silymarin erős antioxidáns hatást fejt ki, így képes semlegesíteni az anyagcser folyamatok során felszabaduló szabad gyököket és részt vesz a méregtelenítés folyamatában is. A silymarin ezenfelül segít növelni a glutation és a szuperoxid-dizmutáz mennyiségét a májban, ami szintén két fontos antioxidáns. A silymarin a májban és a belekben akár 50%-kal is megemeli a glutation szintjét. Ezenfelül fokozza a vörös- és fehérvérsejtekben a szuperoxid-dizmutáz aktivitását. A máriatövis ennek köszönhetően képes a gyomorban és a belekben csökkenteni a gyulladásokat.

A máriatövis kijavítja a sérült sejteket és fokozza az újat szintézisét. Képes stimulálni egy létfontosságú fehérjeszintézist az RNS-polimeráz I enzim működését, ami létfontosságú a sejtek regenerálódásában. Egy vizsgálatban megállapították, hogy a máriatövis akár 25-30%-kal is képes fokozni a fehérjeszintézist a kontroll csoporttal szemben. Ez azért fontos, mert a protein bázikus építőeleme a sejtfalaknak, részt vesz a sejtstruktúrák létrehozásában és a test létfontosságú folyamatait is fokozza. A máriatövis képes tehát ennek a fokozására, ígx elősegíti a sejtek regenerálódását is. Ennek köszönhetően képes a máriatövis kezelni az olyan problémákat, mint a krónikus hepatitis, a cirózis vagy a zsírmáj.

Azoknak is ajánlott a máriatövis fogyasztása, akik nem küzdenek semmiféle ilyen problémával, egyszerűen csak szeretnék megvédeni a májsejteket a különféle károsodásoktól és a szerveket az öregedéstől.

 

A máriatövis és a LiverCare

mariatovis11.jpgA bőr után a máj a legnagyobb szerv a szervezetben és fontos szerepet játszik az emésztésben, a tápanyagok elosztásában és a méreganyagok eltávolításában. Míg a hagyományos nyugati orvoslás gyakran hangsúlyozza a májbetegségek kezelésében az alkoholtilalmat, a fogyást, az életmódbeli változásokat, a műtétet vagy a transzplantációt, a LiverCare és a máriatövis azonban a megelőzésben és a kezelésben is egyaránt fontos lehet.

 

A LiverCare

A LiverCare (nemzetközileg Liv.52-ként ismert) egy ajurvédikus kezelés, amit gyakran használnak a vírusos hepatitis, a korai cirózis és az alkoholos májbetegség kezelésére. Az Ajurvéda egy gyógynövény alapú kezelés, amit leggyakrabban Indiában, Nepálban és Sríy Lankán használnak, ezeken a területeken már több ezer éve. A LiverCAre tamariskát, cikória magot, cickafarkot és kapribogyót is tartalmaz.

 

A máriatövis

A máriatövis a Szászszorszépek családjának tagja, ami a Földközi-tenger vidékein őshonos és, amit már 200 éve használnak a májbetegségek kezelésére. Mégis csak az elmúlt 50 évben izolálták a növény alapvető összetevőjét, a silymarint, ezt a flavonoid hatású antioxidánst, ami szintén segít a máj regenerálásában és egészségének megőrzésében.

 

Kutatások

A tudományos vizsgálatok, tanulmányok megállapították, hogy mind a LiverCare, mind a máriatövis hasznos a krónikus májbetegségek kezelésében és megelőzésében.

 

A máriatövis hatása a menopauzára

mariatovis10.jpgA máriatövis egy tisztító gyógynövény és sok olyan nő használja, aki épp a menopauzán megy keresztül. Vannak olyan természetes gyógynövények, amik nagy segítséget jelentenek azoknak a nőknek, akiknek a szervezete változásokon megy keresztül. Bár számos gyógynövény segíthet a klimaxos tüneteket enyhítésében, a máriatövis különösen hatékony, ráadásul biztonságos és jól tolerálható a legtöbb ember számára.

 

Csökkenti a szorongást

A máriatövis csökkentheti a szorongást és javítja a depressziós hangulatot. Amikor egy nő élete közepén túlságosan és rendszeresen lehangoltnak érzi magát, akkor gyaníthatóan hormonális változások mennek végbe a szervezetében. A manopauza alatt a tipikus, hétköznapi stressz is rnedkívül nyomasztónak tűnik ilyenkor. A máriatövis egy természetes antidepresszánsként és hangulatstabilizátorként máködik a szervezetben.

 

Tisztítja a májat

A túlterhelt máj nem képes megfelelően lebontani a hormonokat és a neurotrnaszmittereket és ilyenkor hányingert, izgatottságot és ingerlékenységet tapasztalhatunk. A máriatövis azonban tisztítólag hat a májra és segíti a méreganyagok lebontását, így képes a menopauza egyes tüneteit is enyhíteni.

 

Szabályozza a vércukorszintet

A máriatövis segít a májnak a glükóz feldolgozásában is, ami különösen fontos a menopauzában szenvedő nöők esetében is. Ha a máj nem képes megfelelően feldolgozni a cukrot, akkor az energiaszint csökken, a szervezet működése pedig lelassul, ez pedig a klimax következtében felhalmozódó zsírpárnákat jelenti.

 

Javítja az epe termelését

A hormonális kiegészítés lelassíthatja epe termelését. Ez okozhat székrekedést és veszélyeztetheti a máj egészségét. Máriatövis is segíti a májnak az epe termelésében és a hormonok lebontásában is.

 

A máriatövis megmenti a májad és az életed

mariatovis9.jpgMa már egyre több szintetikus élelmiszert hagynak jóvá, így a májnak, a szervezet elsődleges méregtelenítőjének igen komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Ezeket a kémiai anyagokat a májunk sokszor nem képes lebontani, így azok felhalmozódnak a szervezetben, ami rákos sejtek kialakulásához vezet. A máriatövis hatóanyaga, a silymarin azonbab nmegakadályozza a metasztázisos folyamatokat, így képes megelőzni a rákos sejtek kialakulását és azok továbbterjedését.

A máriatövis hatóanyaga egy erős antioxidáns, ami véd az idegi sérülésekkel és a rendellenes öregedéssel szemben, a máriatövis továbbá harcol az érelmeszesedéssel, az Alzheimer-kórral és a cukorbetegséggel is szemben.

A természetes jogorvoslatok közül a máriatövis a leghatékonyabb és legolcsóbb módja, hogy megakadályozzuk és leküzdjük a betegségeket, sőt a máriatövis ezeket az előnyöket mellékhatások nélkül kínálják. Már több, mint 2000 éve használják a májbetegségek megelőzésére. A silymarint ma már kapszulák, folyadékok és teák formájában is elérhetjük, de mivel nem oldódik jól, ezért a legjobb, ha standardizált tabletták formájában szedjük be.

A máriatövis tehát fontos a megelőzésben is, de a betegségek leküzdésében is fontos szerepet játszik. Képes megelőzni a rákos megbetegedéseket, de a rákos sejtek továbbterjedését is megakadályozza. Javítja a máj működését, hozzájárul az anyagcsere-funkciók javításához, valamint képes a szervezet méregteleníytő funkcióit is fokozni.

 

A máriatövis a limfoid leukémia kezelésében

mariatovis8.jpgA máriatövist az utóbbi évszázadban igen gyakran használták  kemoterápia okozta májkárosodás kezelésére, de a legújabb kutatások még inkább kiszélesítették a hatékonyságát. Egy új kutatás során ötven, limfoid leukémiában szenvedő gyermeket vizsgáltak, akik véletlenszerűen lettek két csoportba osztva, ahol az egyik csoport máriatövis kivonatokat kapott, a másik pedig placebot. Az eredmények igen biztatóak voltak, hiszen a máriatövis szedők esetében a máj toxicitása sokkal alacsonyabb volt, a kemoterápia kevésbé károsította a májsejteket. Persze további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy pontosan meg lehessen határozni a legmegbízhatóbb dózisokat, valamint a kezelések legelőnyösebb hosszát.

Néhány előzetes laboratóriumi eredmény szerint a máriatövis flavonoidjai rákellenes potenciált mutatnak. A silymarin erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik és bebizonyították, hogy képes visszatartani a rákos sejtek növekedését a prosztatában, a méhnyakban és a mellrákban is. A leukémia kezelésében is hatékonynak bizonyult am áriatövis, de további vizsgálatokra van szükség annak érdekében, hogy hatékonyságát és biztonságosságát megerősítsék.

Végül, de nem utolsósorban egy tanulmány kimutatta, hogy az állatok esetében a silymarin képes volt csökkenteni a rossz koleszterin szintjét éppúgy, mint a kábítószererk által előhívott probukolt, amiről gyakran írják, hogy ugyanazt a hatást váltja ki. A máriatövis emellett megakadályozza a nagyobb toxicitást a testen belül, a silymarinról pedig úgy tűnik, hogy képes növelni a HDL, vagyis a jó koleszterin szintjét.

A máriatövis és az alkoholizmus

mariatovis7.jpgA máriatövis egy igen népszerű gyógynövény, ami hasznos lehet az alkoholbetegek számára is. Tudjuk jól, hogy a túlzott alkoholfogyasztás legnagyobb veszélye a máj károsodása. Bármi, ami ezt megakadályozza, üdvözölendő. A máriatövis képes fokozni a májbetegséget és különös, de az alkoholizmusból kigyógyulók máját is hatékonyan regenerálja.

 

A máriatövis tulajdonságai

A Silybum marianum növény már évezredek óta használják a különféle májproblémák kezelésére. Ez a növény eredetileg dél-európai, de most már az egész világon megtalálható. Hatóanyaga a silymarin. Ez a flavonoid antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik, így rendkívül hasznos lehet a máj számára. A kutatások igazolták, hogy a silymarin nemcsak megvédi a májat a méreganyagoktól, hanem segít azt regenerálni is, ha már megtörtént a baj.

 

A máriatövis és az alkoholisták

A nyugati országokban a májbetegségek leggyakoribb okaként a túlzott alkoholfogyasztást említik meg. A becslések szerint az alkoholisták esetében 20%-ban alakul ki májcirózis, ami egy előrehaladott májbetegség és akár halálhoz is ezethet. Ha a máj hegesedése elért egy bizonyos pontot, akkor már nem lehet semmi tenni. Az egyetlen kezelés ilyenkor a tünetek csillapítása lehet. Az alkoholisták közül azonban sokat fogyasztanak máriatövist rendszeresen abban a reményben, hogy ez majd megvédi őket a cirózistól. Vannak olyanok, akik még csak most tapasztalják meg e betegség tüneteit, tehát a probléma még nem előrehaladott, így náluk ez a gyógynövény igen hatékony lehet.

A kutatások igazolják, hogy bizonyos szintig a máriatövis képes visszafordítani a cirózist, azonban ha az alkohol már túlságosan szétroncsolta a májat, akkor kicsi az esély a gyógyulásra.

 

Van mellékhatása a máriatövisnek?

mariatovis6.pngAz emberek már több, mint 2000 éve használjk ezt a mediterrán növény a májbetegségek, a gombamérgezések és a cukorbetegség kezelésére. A máriatövis szabványosított és kereskedelmi forgalomban is kapható kapszulák és kivonatok formájában. Jónéhány tudományos bizonyíték alátámasztotta már előnyeit, de ennek ellenére fontos ,hogy tisztában legyünk mellékhatásaikkal is.

 

Amit elvárhatunk a máriatövistől

A máriatövis elsődleges hatóanyaga a silymarin és ez az, amit a legtöbb kereskedelmi termékben is megtalálunk. Bár a máriatövist már évezredek óta használják a májbetegségek kezelésére, az alkoholizmus és a hepatitis gyógyítására, mégis csak néhány tudományos bizonyíték támasztja alá e növény hatékonyságát. Európai tanulmányok igazolták, hogy a máriatövis képes megvédeni a májat a károsodástól, tehát a megelőzésben mindenképpen fontos szerepe van.

 

Hashajtó

A National Institutes of Health szerint a máriatövis esetében előfordulhatnak gyomorpanaszok. Ezek leggyakrabban olyan kellemetlen tüneteket jelentenek, mitn a puffadás, a gázosodás vagy a hasmenés. Bár ezek a mellékhatások általában nem ártalmasak, mégis kellemetlenek lehetnek és éppen ezért kezelni is érdemes őket.

 

Allergiás reakció

Azok, akik a parlagfű, a százszorszép, a margaréta vagy az articsóka vegyületeire allergiásak, valószínűleg allergiásak lesznek a máriatövisre is. Ilyen esetekben érdemes elkerülni a máriatövis fogyasztását, mivel anafilaxiás sokkot is előidézhet.

A cukorbetegek sem szedhetik máriatövist anélkül, hogy orvosaik beleegyeznének.

 

A máriatövis a madarak számára

mariatovis5.jpgA máriatövis virágát a madarak is nagyon kedvelik, sőt előszerettel fogyasztják is, mivel ezzel öngyógyítást végeznek magunkon. Persze a saját kedvtelésből tartott madarak nem jutnak hozzá ezekhez a növényekhez, így ezeknek a kis lényeknek érdemes kiegészítők formájában adagolni alkalmanként a máriatövisből. Az állatorvosoknál már beszerezhetünk olyan máriatövises kiegészítőket, amiket kifejezetten a madarak számára gyártottak.

 

Beszéljétek meg az állatorvossal

Ha a madarunk diétáján módosítani szeretnénk, akkor mindenképp kérjük ki az állatorvos véleményét. A különböző madárfajok különböző típusú táplálékot igényelnek, így minden madárnak speciális étrendet kell követnie. Az állatorvos általában nem javasolja a máriatövis kiegészítőket, ha a madár étrendje teljes és tartalmaz minden tápanyagot, mivel ebben az esetben a máriatövis több kárt okozhat, mint hasznot.

 

Miért érdemes mégis máriatövist adni a madarunknak?

A máriatövis jó a májnak. Sok madártulajdonos előszeretettel eteti szárnyas barátait magokkal, mert ezeket igazán kedvelik ezek az állatok. Érdemes alkalmanként e magok közé keverni máriatövist is, hogy a májműködésüket szinten tartsuk. A máriatövis magok a madarak májának működését fokozzák, így a kisállatunk egészségesebb lesz.

 

Számos formában

A madaraknak szánt máriatövist számos formában beszerezhetjük. A madarat megetethetjük az egész virággal, de a magokat is kínálhatjuk számára, illetve kapszulaként is kapható, amit összetörve is felhasználhatunk. A máriatövis a madarak számára por vagy folyadék formában is elérhető.

 

Az autoimmun rendellenességek kezelése máriatövissel

mariatovis4.jpgJelenleg több, mint 80 különböző autoimmun betegség ismert, amik befolyásolja az embereket. Ezek a problémák igen veszélyesek, mivel hatással vannak a szervezet immunrendszerére - a szervezet saját sejtjei ellen fordul, megtámadja azokat és mutáns sejteket hoz létre. Azonban a máriatövissel néhány autoimmun betegség hatékonyan kezelhető.

 

1. Fontos tudni, hogy a máriatövisnek melyik részei a leghatékonyabbak. A magokról úgy gondolják, hogy ezek tartalmazzák a legnagyobb koncentrációban a biológiailag aktív hatóanyagokat. E növényi részek kivonatai kerülnek be a teblettákba, kapszulákba, tinktúrákba és kivonatokba.

 

2. Forraljunk vizet, hogy mi magunk is kinyerhessük a máriatövis magokból a hatóanyagot. Érdemes a magokat porrá zúzni és azokat leforrázni. Ezt a teát a legjobb éhgyomorra bevenni. Ha nem szeretjük az ízét, akkor feljavíthatjuk nyugodtan mézzel és citrommal, esetleg kedvenc teafüvünkkel.

 

3. Adjunk máriatövis kivonatot bizonyos ételekhez és italokhoz. A máriatövist folyékony formában is megvehetjük és ezt könnyedén belekeverhetjük a kávéba, teába stb.

 

4. A legegyszerbb módja a máriatövis szedésének a kapszula. Ilyen formában megtalálhatjuk a bioboltokban, nagyobb drogériákban. Általában 400 mg-os dózisban árulják. Nagyon fontos, hogy mindig az adott címke utasításait, megfelelő dózisait pontosan betartsuk, mert így elkerülhetjük a felesleges mellékhatásokat.

A máriatövis formái

mariatovis3.jpgA máriatövist a májbetegségek megelőzésére és kezelésére használják a leggyakrabban. A máriatövisről, a Silybum marianumról bebizonyosodott, hogy terápiás hatással bír, épp ezért egyre több formában lehet hozzájutni. A máriatövis gyógyászatilag aktív összetevője a silymarin, amivel még az élelmiszer-mérgezéseket, a cirózist és a hepatitist is hatékonyan lehet kezelni. 1989-ben egy magyar tanulmány megállapította, hogy a máriatövis hatékony abban az esetben is, ha alkohol okozta méjbetegségben szenved az adott személy.

 

Milyen formában juthatok hozzá ehhez a májvédőhöz?

 

1. Nyersen és teaként

Nem javasoljuk, hogy a máriatövist tea formájában fogyasszuk, mivel a hatóanyagok nem oldódnak jól a vízben. A szárított máeriatövis magot azonban porrá zúzhatjuk és rászórhatjuk az egyes ételekre vagy akár nyersen is megehetjük. Sokan fogyasztják így a máriatövist, de mivel a magvan csak 4-6%-ban tartalmaznak silymarint, így nem így a leghatékonyabb a máriatövis fogyasztása.

 

2. Kapszulák és tabletták

Sok gyártó forgalmaz szárított máriatövis kivonatokat, amik standardizált mennyiségű silymarint tartalmaznak. Ezekből naponta 250-480 mg-ot érdemes szedni, két vagy három dózisba elosztva. A máriatövis tablettaként a leghatékonyabb, mivel így szívódik fel belőle a legnagyobb mennyiség.

 

3. Folyékony kivonatok és tinktúrák

<



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 12
Havi: 211
Össz.: 52 879

Látogatottság növelés
Oldal: Mindent a máriatövisről
Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! - © 2008 - 2024 - mariatovis.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »